2016. július 10.

Móricz

Anyósomékhoz pár napja egy árva kiscica szegődött. Aki ismer, az tudja, hogy nagy kutyabarát vagyok, a macskákat csak képről szeretem, de ez a csöppség tényleg elvarázsolt. Miután megbeszéltük, hogy szegénynek szomorú macskagyermekkora van, mert nincs játszópajtása, horgolótűt vettem a kezembe és reggelre már egy pofozgatni való egérke várta a cicagyereket.


Köszönet Annásnak az ötletért.

2015. december 9.

életjel - sokadjára

Jár még errefelé valaki? 

Lassan két éve már bizony, hogy nem jelentkeztem semmivel - igaz, gondolatban sok-sok dolgot írtam ide, csak hát ugye úgy nem túl látványos... 
Az elmúlt időszakban nagyot fordult velem a világ: új város, új munkahely és hozzá egy teljesen új tudományterület - egy-két új barát és persze nem utolsósorban egy (viszonylag) új párkapcsolati státusz... ;) 

És ennyi talán elég is az újdonságokból.

A horgoló- és hímzőtűk szerencsére azért nem rozsdásodtak be teljesen: elkészült pár >témába vágó< darab is. Sőtmitöbb, örömmel jelentem, hogy mostanában a kötőtűkkel alakítok ki stabil baráti viszonyt - jelen pillanatban elég jól alakul: bár van még egy-két megbicsaklás, de nem adjuk fel. Ama bizonyos laza zöldség óta (ami egyébként azóta is a szekrényben pihenget szendén) tulajdonképpen nem is nyúltam komolyabban hozzájuk. De most...! A fényképes bizonyítékok viszont azért is késnek, mert csak "tömbösítve" tudok jelenleg bármit is dokumentálni, saját masina híjján. 

Szóval itt vagyok, jövök és hamarosan mutogatok. Tényleg ne menjetek messzire. Tényleg.

2014. január 3.

madaras-dobozolós

In medias res, van nekem egy kis elmaradásom, már ami az ünnepeket illeti, úgyhogy most gyorsan pótolom is.
Most ősszel úgy alakult, hogy 18 év után elköltöztem Debrecenből, amit eleinte nagyon nehezen viseltem. Így amikor a debreceni tűbarátnők egy része kitalálta, hogy titkos karácsonyozós-ajándékozós csoportot indít, úgy éreztem, hogy nem maradhatok ki. Legalább lesz indok arra, hogy miért menjek vissza a szívemnek olyan kedves városba...
A titkos angyalka Nikit sorsolta nekem. A blogját és a találkozókon látott darabjait tekintve úgy éreztem, hogy nagyjából hasonló ízléssel rendelkezünk. Azt hittem, hogy ebből előnyt is kovácsolhatok és nem kell túlgondolnom a dolgot, de aztán valahogy mégis olyan sokat tipródtam, mit is készítsek neki, hogy végül megintcsak a határidő legvégére készültem el. (De legalább elkészültem, ugye ;)


A mintát ezen a csodálatos blogon találtam. 
fonalak: DMC 311 Venus 2010 és Puppets (piros)
vászon: Zweigart (32 ct)

Sajnos az indulás délelőttjén elég sötét volt, így nagyon nehéz volt szép fotót készítenem a dobozkáról. Nem nagyon látszanak a valós színek, így elmondom, hogy szép középkék (tulajdonképpen a felhasznált DMC fonal színéhez nagyon hasonló) alapon apró fehér pöttyös anyagot használtam a papírdoboz külső bevonására, belül pedig bézs alapon fehér pöttyöset. 
Nem volt könnyű dolgom, hiszen a munka során a ragasztó sok helyen átütött a vásznon, így többedjére sikerült csak elfogadható állapotba hoznom. Remélem, azért Niki örül neki ;)
Ez a technika roppantul érdekel, így biztosan fogok még ilyesmit csinálni.

2013. december 24.

Minden kedves olvasómnak áldott, szép karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánok!



kép forrása: internet

2013. november 19.

a fehérnek álcázott fekete bárány

Nem akarom túlmisztifikálni, de a címben szereplő személy én vagyok. Most nem is mennék bele részletesen, inkább ideteszem a képét. Nézzétek csak: ráült a mobilomra.


minta: saját ötlet
tű: 2

2013. november 14.

hazafelé a hídon

dal őszi estéhez, avagy még mindig nem vagyok kreatív...

2013. október 31.

életjel

I.
Hopp-hopp, észrevétlenül elszaladt két hónap... Hmmm. Hogy mi van velem? Röviden és tömören, alkotókedv a béka popója alatt van, sajnos. Remélem már nem sokáig...
És ahogy láttam, a zenelinkek sem működhettek egy ideje, szóval újrapakoltam őket, mostantól újra hallgathatóak. De ettől úgy elfáradtam, hogy csak ennyire futja, vagyis egy újabb linkre.

II.
dal maradék doboz felszámolásához (tényleg, mikor fogynak már el? mikor? mikor?)

2013. augusztus 29.

Századik bejegyzés, melyben megnyugtatom az olvasót...

... hogy nem, nem tűntem el, a horgolótűk csendesen csattognak és közben bizonyos változó-váltakozó párhuzamosok futnak az életemben, melyek azt hiszem majd a végtelenben összeérnek... Hmmm.

Hamarosan jövök, tényleg, megígérem.

2013. július 30.

még július

dal bátorításhoz


2013. június 29.

S + I

Képeslap az ifjú párnak. 
Isten éltesse őket sokáig boldogságban!

minta: Renato Parolin: Pietra
(egy kis változtatással, mert szerettem volna monogramot is rátenni)
Zweigart (32 ct) vásznon (Belfast árnyalat) Venus 2011 fonallal
 

2013. június 24.

2013. június 16.

tiszta lap

"Most azonban sokkal mélyebben és tisztábban látta, hogy az idő az emberiség nagy illúziója: azt hisszük, hogy az idő valósága éppen olyan, mint az országúté - amelyen mindig látjuk, hogy hol vagyunk és hová jutunk -, és nem jövünk rá az igazságra: az idő egy szoba, és olyan szorosan zárul körénk, hogy többnyire észre sem vesszük." (J.F.)

H-nak, hogy eztán legyen papírja ahhoz, hogy megírja a saját történetét.

 minta Lengyel Györgyi könyvéből
fonal: DMC 918

2013. június 10.

nagyi esete a földönkívüliekkel

Múlt ősszel vásároltam egy pár új "kilós" párnát piszkosszürke színben, amire épp csak azt nem írták rá, hogy "sürgősen behorgolandó". És mivel bevallottan a nagyi minta Gombóc Artúrja vagyok (lehet kerek, három-, négy-, vagy éppen hatszögű, szív, csillag, vagy fenyőfa alakú de akár ruházati elem vagy lakásdísz is... tulajdonképpen bármi jöhet), nem is cicóztam a mintakereséssel sokat, nekiugrottam hát maradék fonal felhasználás ürügyén. 
No persze, a kompozíció egységesítése érdekében kénytelen voltam utóbb mégiscsak kiegészíteni azokat a bizonyos maradék fonalakat, így már megint ugyanott tartok, ahol eddig: van egy csomó maradék fonalam... Hmmm... Tegye fel a kezét, aki nem járt még így.

Szóval nekiugottam még ősszel, de aztán egyik hétről a másikra valahogy UFO-vá kezdett válni nagyi. Egészen a múlt hétig. 


minta: nagyi négyzet /granny square
fonalak: Barka Gilice, Catania, Red Heart Soft Cotton
tű:  3

Van még három párnám, szóval folytatása következik! 
A fázisfotókat látván pedig egyesek nem átallottak Pikókirálylánynak titulálni... de én azért nem szégyellem.

2013. május 9.

eperfüzér

Van nekünk egy nagyon kedves játékunk a tűbarátnőimmel: ha bármelyikük talál valamilyen eper témájú képet, ötletet, mintát, rögtön postázza is nekem egy-két kacsintós szmájli és néhány évődő szó kíséretében. És hogy miért teszik ezt?
Nemcsak azért, mert imádom ezt a gyümölcsöt: ízét, színét, illatát, küllemét, hanem azért is, mert két éve karácsonykor(!) kitaláltam, hogy bizony én horgolok egy eper formájú táskát egy, a szívemnek nagyon kedves kicsi lánynak, hátha benne is elültethetem az eperimádatot. No persze, mondanom sem kell, a táska még mindig nincsen készen - igaz, volt már több próbálkozásom, de valahogy egyik sem volt az igazi.

Így jött el az idei eperszezon is és vele együtt az ötlet: készítsünk eper ihlette tárgyakat! És hogy együtt is megszemlélhetőek legyenek, szívesen kölcsönadjuk ezeket kedvenc fonalboltunknak, hátha más is kedvet kap  hozzájuk. Az én reszortom egy zászlófüzér vagy más szóval bunting volt, amely tegnap este ma hajnalban el is készült. Délelőttig az ágyam fölött volt kifeszítve és meg kellett állapítsam, hogy "felnőtt" változatban az én szobámban sem rossz ötlet, szóval folytatása következik! 
Addig is álljon itt egy fotó a Gombolydába készült eperfüzérről. 


minta: nagyi háromszög felhasználásával némiképp saját elgondolás
fonal: Capri
tű: az eprecskék 3, a füzér összehorgolása: 3,5

2013. április 7.

színeztem

Jó ideje lapozgatom Domanovszky György: A magyar nép díszítőművészete című munkáját - és ez tegnap, ügyeletben sem volt másként. A könyv hímzés része az egyik kedvencem, de a festett templomi fakazettákért is odáig vagyok.
Az egyik keresztszemes mintát hosszasan tanulmányoztam, aztán milliméter papírt és filctollat ragadtam - ez a részlet nagyon elbűvölt. A minta egy változatát egyébként később felfedeztem a qtp.hu oldalon is, de az alant szereplőt én hosszas számolgatás után a könyvben szereplő fotóról olvastam le. A kép sajnos fekete-fehér, így eldönthetetlen számomra, hogy milyen színekkel dolgozott a hímző: kettőt használt, helyenként hosszában ill. keresztben csíkozva a mintát.
Úgy nem igazán tetszett, így először monokrómban kísérleteztem:


Párnavég (részlet). Holtmaros, Maros-Torda m. 19. század.
A minta forrása: Domanovszky György: A magyar nép díszítőművészete
Akadémiai Kiadó, Bp, 1981.

Aztán később már nem bírtam megálljt parancsolni a színeknek. 
Ezek születtek belőle.






Azt hiszem, a kék és a lila a kedvencem :)
Kedves Olvasóm, Neked melyik tetszik?

2013. március 25.

dal hóeséshez



*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *    *   *   *   *   *
Télen jó írni a nyárról. Talán azért, mert / van hozzá távlat. Kinézel az ablakon, / és tudod, hogy mindez itt lesz majd télen is. / Ha nem leszel egyedül, majd arra gondolsz, / hogy nyáron, amikor kinéztél az ablakon, / és egyedül voltál, hogy vártad a telet, / egy kávét, meleg teát, illatokat, amelyek / majd betöltik a szobát. / Akkor majd jó lesz / kinézni az ablakon, nem vágyni sehová, / összesepregetni a konyhában, odatenni a  teavizet, / zenét hallgatni. Várni, hogy levelet kapjál / valakitől, örülni a hosszú estéknek. / Verseket olvasni a lámpafénybe, ha egyedül vagy, / hogy legyen ebben a versben valaki, aki olvas. / Egy zen-történetet a Sárga Császárról. / De jellemző, hogy nyáron a télről írtál / szívesebben, vagy az őszről. Kávét ittál, / mert nem tudtál aludni, és nem tudtál aludni, / mert túl sok kávét ittál. Más városokba vágytál, / más utcákba, füstös kocsmákba, kis mozikba, / ahol dohányozni lehet, izzadságszag van, / és közel a karácsony, amikor majd visszatérhetsz / a gyermekkorodba. Az asztalnál ülsz, lyukas / alumíniumpénzekkel játszhatsz, fel lehet fűzni, / rakosgatni, mint egy puzzle-játékot. Majd / rajzolhatsz egy tájat, a házat két ablakkal, / az ismerős fenyőfát / elé, a hó vastag leplét / a háztetőre, jégcsapokat az ereszre, / amíg kialszik a tűz, kihűl a szoba, / hallgatod a lélegzeteket magad körül. / Az ablakban elhomályosul a sárga ceruza / nyoma, a sötétben derengő asztali lámpa fénye. / Már csak a kutyák, a szél, a hó. / Egyre rövidebb szavak.
B.Sz. 
*   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *   *    *   *   *   *   *

2013. március 2.

totál elnagyizódás

Még az ősszel csereberéltem négy gombócnyi turis csokoládébarna gyapjúfonalat Irenkával, amiből már a kézhezvételkor tudtam, hogy nagyikendőt (mi mást?) fogok horgolni, méghozzá valami vagány színes csipkeszéllel. Eredetileg permetkék-türkiz és fehér fonalat szerettem volna hozzá passzintani, ez a kombináció ugyanis egyre jobban tetszik, de megfelelő paraméterű kék fonal híjján kénytelen voltam újból ötletelni.
Na persze, nem kellett sokáig várnom a megoldással: mert ugye "véletlenül" be találtam menni a Gombolydába és az éppen frissen megérkezett bilum fonalak - hát mondjuk úgy, hogy elvették az eszem. 

A többi pedig már izé. Történelem.
 

fonalak: kendőtest: 100% gyapjú 50gr / 230 m - kb. 195 gr
csipkeszél: Alize Cashmira Fine felhasználásával
kézzel festett bilum  - 100 gr / 450 m - kb. 30 gr
: kendőtest - 3 mm
csipkeszél - 3,5 mm
minta: kendőtest - half granny square
csipkeszél: Edie Eckman: Around the Corner - Crochet borders 
című könyvéből a 30-as számú minta
méretei: befogók: 137 cm, átfogó: 150 cm (hatalmas!)

2013. február 13.

bólogató

dal holnapi ügyelethez

2013. február 9.

minimal(ma)

Kitűző Irenkának - csak úgy.  


fonal: Alize Miss a Gombolydából  
+ a zöld levél régesrégi Honleány horgolófonal felhasználásával
: 1,25
minta: Lacework Pineapple Pattern 100 c. könyvből

2013. január 26.

idei első zöldség

Leginkább okulásomra idetéve.

Kaptam egy ultraszuperextracsilivili kötőtűkészletet karácsonyra, ígyhát kénytelen voltam nekiugrani egy régen vágyott nyakmelegítőnek - csak semmi cicó, egy sima, egy fordított (igen, már megy a fordított! :)). No és persze szörnyen okos is voltam, hogy én ugye egy kúl, laza nyakbavalót szeretnék, így nagy tűvel csinálom, nagyobbal, mint amennyivel egyébként ajánlott. Hát kérem, ez nagy lett. Nagy, laza plötty.

De nem fogom lebontani, sőtmitöbb, iderakom, hogy később könnyebb legyen nyomonkövetni reménybeli fejlődésemet. Íme tehát az idei első >töklaza< zöldség, kötve.
A gombokat viszont imádom: gumicukorból kókuszdióból vannak.


fonal: Lana Gatto Nuovo Irlanda (12942) a Gombolydából
tű: 5,5 (!)

2013. január 7.

merengő

dal 33-hoz  boldog új évhez


2012. december 24.

Minden kedves Olvasómnak áldott, szép karácsonyt és nagyon boldog, sikeres új esztendőt kívánok!

kép forrása: internet

2012. november 13.

vigyázat, türkizfertőzés!

Az egészért szerintem leginkább Nóri a felelős (innen is sok-sok puszit küldök neki! :), eddig ugyanis eszembe nem jutott a türkizre még gondolni sem, erre tessék... Először egy fülbevaló, aztán ez a sál... Ki tudja, hogy még mi lesz itt ezek után...


minta: Luna Lovegood Scarf némiképp saját értelmezésben
(különös tekintettel a sálvégekre)
fonal: Catania Fine (1020) a Gombolydából
tű: 2

2012. november 6.

aprócska palóc virág

Időtlen idők óta nagy szerelemben vagyok a keresztszemes technikával (melynek elmélyülését tagadhatatlanul Mankának is köszönhetem), bár jómagam még nem túl régóta űzöm. Általában jellemző rám, hogy rengeteg szakirodalmat összegyűjtök, mielőtt belefogok valamibe komolyan - most sincs ez másként. Nemcsak, hogy naponta végigböngészem az online antikváriumok kínálatát, de sosem hagyom ki a városban az "offline módszert" sem, hátha találok valami érdekeset. Ennek folyományaként jelentősen felduzzadt a (nemcsak) népi mintákat rejtő könyvek száma a polcomon - így van miből csemegézni, jobban mondva: van mi fölött álmodozni ;)
Egy-két szép motívumot már sikerült valamiféle módon adaptálnom, bár szó, mi szó, nem tökéletesen, no de a gyakorlat teszi a mestert, ugye?
Ez utóbb linkelt apróságot most megpróbáltam minta formájában is visszaadni (ez az első ilyen jellegű próbálkozásom) - minél tovább nézem, annál jobban tetszik. Remélem, ti is így lesztek vele.



A motívum eredetije a Palóc keresztszemes hímzések c. mintagyűjteményből származik.
Egy női ing kézelőjének részlete, Őrhalomról. 
Azt hiszem, hogy idővel monokróm változatban is el fogom készíteni.
Sok szeretettel. :)

2012. október 31.

csipkerózsa


*    *    *    *    *    *    *    *    *    *    *

Reményik Sándor: Csipkerózsa

A vártoronyban szűzi csend,
A pergő rokka elpihent,
Áll az idő s nincs benne óra,
Királyfi, átkozott kezed
A tüskerácsra mér' teszed?
Most boldog Csipkerózsa.

Százévig nőtt a lángsövény,
Mögötte nincs könny, vágy, remény,
Semmi, csak boldog álom,
A gonosz tündér jót akart.
Herceg, ez álmot ne zavard,
Ne lássanak e tájon!
 
Alszik, tán rólad álmodik,
Lovag, van bátorságod itt
Álmához mérni rongy-magad?
Az Élet vagy, te átkozott,
A bűnt, a bajt, a jajt hozod
S kezedhez szenny tapad.

S ha vágynál mégis törni át,
Találj szemben ezer halált,
Szívedbe tüske törjön,
Vérzőn szakítsd a lángfalat
És úgy maradj a vár alatt,
És szomjúság gyötörjön.

S Te csak aludj, kis Csipkerózsa,
Áll az idő, nincs benne óra,
Sorsod nem mostoha,
Az álmod szent,
A rokka elpihent,
Aludj, ne ébredj fel soha!

*    *    *


 fonal: Alize Miss (50873) a Gombolydából
tű: 1, 75
minta: árkád minta a Horgolás Bibliájából

 *    *    *    *    *    *    *    *    *    *    *

2012. október 16.

fülbevaló

dal őszi lámpafényhez


2012. október 1.

A nyúl új ruhája,

mert a nyúl meztelen. 
Egy sajátos orvosi rendelőbeli kaland után új kollekciót kapott a lassúság bajnoka, Lujza, elvégre jön a tél és a hideg...

fonal: Lilla horgolófonal
tű: 2
minta: saját kútfő, ill. a kendő SBS után szabadon

2012. szeptember 23.

Csak a kezemet figyeljék...

... mert olyan gyors vagyok, mint a villám :)
Ugyanis ilyen sebességgel még sosem sikerült dokumentálni semmiféle velem történő kézimunkás kalandot.
A mai napon ismét találkoztak városunk kötést és horgolást szerető fehérszemélyei. Azt most is megállapította mindenki, hogy bizony jó társaságban, kávét kortyolgatva, finom süteményt majszolgatva és egyfolytában csivitelve csak úgy repül az idő... Nagyon jól éreztem magam - és remélem, ezzel mindenki így van.
Zsákbamacska-húzás is volt, alant látható az enyém, melyet Ági tűbarátnő-kollegina fogadott örökbe. Levendulával töltve. És persze sok-sok szeretettel! :)


minta: palóc motívum újragondolva
(eredetileg egy női ing kézelőjét díszítette)
fonalak: Puppets

Én pedig egy csodálatos rececsipkét kaptam Gitától (imádom a rececsipkét!), sajnos mire hazaértem, nem volt elég fény, ráadásul a fényképezőgépem is lemerült, így fotó híján csak szövegesen tudok megemlékezni róla. Itt is köszönöm szépen!
Összegezve: azt hiszem, a mai nap után egy darabig ismét könnyebb lesz a szürke hétköznapokban mosolyogva járni-kelni.

2012. szeptember 4.

szeptemberi hőség

dal félig leeresztett redőnyhöz

2012. augusztus 22.

dinnye

Tegnap este őrülten kellett egy fazékfül-fogó.

minta: saját
fonalak: Catania és Barka Gilice
tű: 2

2012. augusztus 19.

fütyörésző

dal ablaktisztításhoz

2012. augusztus 18.

nagyi útközben

Hogyan üssük el eredményesen az időt, ha sokat utazunk és ugyanolyan sokat várakozunk?
Ab ovo, essünk alapvető szerelembe a Cinege fonallal, majd töltsük fel a színkészleteinket mindenféle cél nélkül. Naponta simogassuk szemmel és kézzel is őket, majd szánjuk rá nehezen magunkat a felhasználásra.*
Keressünk egy kimondottan egyszerű mintát, amit szinte csukott szemmel is tudunk bökni, hiszen utazás közben inkább a tájra figyel az ember. 
Ezután utazzunk több ezer kilométert mindenféle járművön (autó, busz, repülő, vonat, metró), közben zsebeljünk be jókedvűen egy pár sanda kérdő irigykedő pillantást (néha nyugodtan vonjuk meg a vállunkat), végül fejezzük be az egészet türelmetlenül - immár otthon - a már megszokott módon: az éjszaka közepén.

A fenti kérdést pedig nem szövegesen, hanem fotóval megválaszolva:

minta: Half Granny Square illetve a szegély ebből a könyvből
fonal: Barka Cinege (amarant és padlizsán árnyalat)
tű: a kendőtest 2,5 a szegély váltogatva 3,5 és 3 :)
méretei: blokkolás után átfogója 140 cm; befogói pedig 100 cm
(eredeti méret: átfogó 115 cm, befogók: 83 cm)

... és majdnem elfeledtem: inspirálóm Florentine és Mrs Yarnart kendői voltak.
Köszönöm! :)


*Nem tudom, ki hogy van vele, nálam a könyvek sokszor csak azért ugrálnak előbb a kosaramba, aztán fel a könyvespolcra, hogy a gerincüket birtokoljam: sokszor hosszú-hosszú idő is eltelik, hogy valójában kézbe is vegyem őket. Gyöngyök, fonalak hasonlóan működnek.

2012. július 19.

múlt idejű

- zörgető -

2012. július 16.

Díjat kaptam

Díjat kaptam, ráadásul két helyről is: Arszi és Boldogság-vár gondolt rám.
Rendes leszek, vagyis a végén egy kicsit mégsem ;)


A játék menete a következő:
  1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
  2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
  3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
  4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni
  5. Nincs visszaadás/visszajelölés
Lássuk tehát, 11 dolog rólam.


  1. Egy időben kacérkodtam az irodalommal, sőt: ilyen blogot is írtam.
  2. Szörnyen utálok porszívózni, vasalni viszont nagyon szeretek!
  3. Nagyon fontos számomra, hogy egy tárgy, eszköz ne csak praktikus legyen, hanem szép is.
  4. Etnográfus-muzeológus végzettségem van, de könyvtárosként dolgozom.
  5. Irtózom  a kígyószerű állatoktól.
  6. Pár éve húsvétkor nem sonkát, hanem füstölt hódhúst ettem :)
  7. Ugyanekkor történt, hogy szaunázás közben egy tavacska jegébe vágott lékbe ugráltam.
  8. Egy vicces sorozat bármikor fel tud vidítani.
  9. Nem szeretem a bajszos embereket (persze kivétel azért akad, de ez erősíti a szabályt)
  10. Sem a kefírt, sem a tejfölt nem bírnám felkeverve megenni.
  11. Szomorú, de be kell, hogy valljam: internetfüggő vagyok.

Arszi kérdéseire a válaszaim:

  1. Miért ez a blogod neve?A nevem azt jelenti, hogy nőstény medvebocs. Az ursa minor pedig a kismedve csillagkép neve.
  2. Tea vagy kávé? - Elsősorban kávé, mert azt télen-nyáron előszeretettel fogyasztom. A teát is szeretem, de azt inkább hidegben iszom.
  3. Hova szeretnél eljutni a világon? - A legújabb álmom Törökország - remélem mihamarabb megvalósul ;)
  4. Kedvenc állat? - Kutyabarát vagyok, 100 %- ig. És a kacsákat is nagyon szeretem, nagyon vicces jószágok.
  5. Mit főztél utoljára? - Lecsót.
  6. Mi az utolsó alkotásod, amit befejeztél? - Egy aprócska recehorgolásos poháralátét volt (ld. lentebb ;)
  7. Milyen nyelven beszélsz vagy szeretnél megtanulni? - Több nyelvet tanultam már, többek között oroszt, németet, finnt, észtet és angolt is, de ezek közül talán németül értek a legtöbbet. Az angolt szeretném fejleszteni.
  8. Mi volt a jeled az óvodában ? - Szív.
  9. Van kedvenc évszakod? - Az ősz.
  10. Éjjeli bagoly vagy álomszuszék vagy? - Echte bagoly! (Khm, csak nézd meg a bejegyzés idejét...)
  11. Félsz a pókoktól? - Nem, bár egy madárpókkal nem szívesen találkoznék – még egy világos utcán sem. ;)
Boldogság-vár kérdéseire adott válaszaim:

  1. Honnan jött a blogírás ötlete, mi ösztönzött rá? - Önkifejezési formát kerestem, erre a blog volt a legalkalmasabb.
  2. Mi a kedvenc növényed és miért? - A virágokat nagyon szeretem, talán a százszorszépet és a tulipánt jobban. Nem tudom megmondani, hogy miért :)
  3. Van olyan zene/film, amit ha meglátsz libabőrös leszel és látnod/hallanod kell megint? - Több film is nagyon fontos számomra, ezek zenéjét is nagyon szeretem. Csak néhány a sok közül: 21 gramm, Bábel, Zongoralecke, Egy makulátlan elme örök ragyogása... Bármikor újra tudom nézni őket. Zene terén Eva Cassidy Autumn leaves c. dala rendesen megszorongatja a szívem ;)
  4. Mi a legrosszabb tulajdonságod? - Szörnyen lusta és halogatós vagyok.
  5. Milyen az állomállásod? - Valamilyen kézműves-múzeumos.
  6. Mi a legnagyobb sikered az életedben? - Eddig talán a diploma megszerzése, de remélem lesz majd ennél több is.
  7.  Mi a legkedvesebb emléked? Miért? - Erre nagyon nehéz válaszolnom, leginkább olyan apró pillanatok maradtak meg mélyen, amelyeket nagyon nehéz szavakba öntenem.
  8. Melyik a kedvenc évszakod? - Az ősz.
  9. Napozni vagy lubickolni szeretsz inkább? - A kettőt együtt felváltva.
  10. Melyik a kedvenc színed? - A ruháimat és az ékszereimet tekintve nagyon úgy tűnik, hogy a zöld.
  11. Szoktál jelentkezni blog játékra? Miért? Maga a játék öröme motivál, vagy a nyeremény? (ha az utóbbi, mi az?) - Időnként  jelentkezem olyan blogos játékokra, ahol a nyeremény egyezik az én ízlésemmel – ebből is következik, hogy inkább maga a nyeremény motivál.
Az én kérdéseim:

  1. Miért ez a blogod neve?
  2. Mióta kézműveskedsz?
  3. Mi a legkedvesebb tárgyad és miért?
  4. Szoknyát vagy nadrágot hordasz szívesebben?
  5. Melyik mese/mesefigura volt a legkedvesebb számodra gyerekkorodban?
  6. Az édeset vagy a sósat szereted jobban?
  7. Melyik a kedvenc színed?
  8. Kutya vagy macska?
  9. Pöttyös, kockás vagy csíkos?
  10. Mit olvastál legutoljára?
  11. Mi a kedvenc dalod és miért?
Tudom, hogy nem mindenki örül ilyen feladatoknak, ezért most kicsit rendhagyó is leszek: 11 ember helyett 4-nek adom tovább, de csak azért, mert én duplán válaszoltam ;)
És hogy kik ezek?

Pantu

Sok szeretettel. ;)

2012. július 15.

a hét utolsó napja


fonal: Honleány
tű: 1,25
minta: saját

2012. július 8.

OK, megőrültem...

... merthogy nekem erre most nincs is időm. Vagyis ugye arra van, amire szakítunk...


Minta innen, fonalak innen.
Hjajj...

2012. június 25.

ablakon kinézős

dal vanília égbolthoz

2012. június 20.

tárgyszerű köszönöm

Íme tárgyszerűsítve a "tanár" köszönete a diáknak, aki segített felfedezni, hogy a tanítás nem is olyan rettenetes dolog, mint amilyennek évekig gondolta.
fonalak: Barka Vitorlás 
tű: 4,5 mm
minta: saját kútfő

És hogy mi a táska története? Elmesélem. 
Minden évben van egy-két kedves diáklány, aki rendszeresen jár be hozzám  a könyvtárba, ezért-azért: könyvért vagy segítségért, de leginkább jó szóért. Ebben a tanévben is így volt: nagyjából szeptembertől F. is sokszor jött be, horgolótűt is hozott magával és rengeteg kérdést pálcákkal, fonalakkal, mintákkal kapcsolatban.
Az áprilisi kolinapon szokás szerint kiállítást rendeztünk, ahová bárki behozhatta a készítményeit és itt F. már egy csodás SBS-t mutatott be. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen ősszel kezdte a tudományt és tavasszal már látványos eredménye volt!
Nem mondtam neki ma, mikor átadtam ezt az apróságot, hogy tulajdonképpen nagyon hálás vagyok: segített megerősödni abban a hitben, hogy én magam is jó úton haladok, még akkor is, ha az sokszor nagyon kacskaringósnak is tűnik. Nem mondtam, de itt most mégis megteszem.
Szóval: köszönöm. 

2012. június 18.

Mayának

"Marco Polo leír egy hidat, egyenként mindegyik kövét.
- De hát melyik az a kő, amely a hidat tartja? - kérdezi Kublai kán.
- A hidat nem az egyik vagy a másik kő tartja - feleli Marco -, hanem a belőlük formált ív vonala.
Kublai kán hallgat, gondolkodik. Majd ezt fűzi az elhangzottakhoz:
- Miért beszélsz nekem kövekről? Engem csak az ív érdekel.
Polo így felel:
- Kövek nélkül nincsen ív."
 (Calvino)

*     *     *
 
- Ékszerdoboz a menyasszonynak -
Minta: beregi asztalterítő részlete.
(Lengyel Györgyi könyvéből)



2012. május 28.

tükrös

Lassan felzárkóztatom magam - rengeteg a megkezdett, félkész holmim. Tegnap este ezt a pávás tükröt fejeztem be. Ja, a hímzés már több, mint egy éve készen van... 
Az egyik kezdő darabjaim egyike, látszik is: ha jobban megnézi az ember, észrevehető, hogy az irányokat ezen még nem nagyon figyeltem. Mivel sajnáltam volna a kész hímzést csak úgy az asztalfióknak (halálra)ítélni és amúgy sem volt a táskámban piperetükröm... 


A minta Lengyel Györgyi Keresztszemes kézimunkák c. könyvében is megtalálható, a világhálón pedig ezen az oldalon leltem rá.

2012. május 16.

lila és zöld

Van nekem ez az  alapmániám, hogy a lilát a zölddel minden formájában imádom és nagyon-nagyon.
Aztán amikor ezt a sálat megláttam Szilvin és nem sokkal később egy fonal kacéran rámkacsintott a kedvenc fonalboltomban... 


....hát mondjuk úgy, hogy összeállt a kép.

A minta a Horgolás Bibliájából származik, "árkád" néven fut, a fonal pedig a Catania Fine Color 1080-as színárnyalata. Összesen 147 gramm, blokkolás után 164 cm hosszú és 14 cm széles. Kettes tűvel elkövetve.

Tulajdonképpen ál-möbiusz a szentem, mert nincs megcsavarva az összevarrás során. Eredetileg volt még egy világoskék árnyalat is a fonalban, de az valahogy nekem nem passzolt az összképbe, úgyhogy fogtam egy ollót és jól nekiestem. A széléhez sajnos nem találtam megfelelő lilát ebből a fonalcsaládból, de nagy örömömre a Baharban viszont felfedeztem egy leheletnyivel vastagabbat, úgyhogy (kényszer)házasítottam őket.
Szeretem. :)

2012. április 29.

"nyár van, nyár"

dal hosszú hétvégéhez

2012. április 25.

rövid jelentés, de nem távirati stílusban

Kedves Olvasóim,

örömmel tudatom veletek, hogy megtörtént városunk kézimunkázóinak az első alakuló ülése találkozója a múlt szombaton. Volt ott minden: szemnek csodálatos színek, szájnak ízletes étkek és kéznek finom fonalak ingere.
Hoztam is két zsákbamacskás képet, mert az is volt ismét.


Nóritól kaptam ezeket a vidám poháralátéteket, amiket az unszolás ellenére még mindig nem mertem használni, nehogy jól összekoszoljam őket...


Ezt pedig én adtam és Ági kapta (akinek sajnos nem tudom van-e blogja, ellenben fantasztikus horgolt holmikat hozott mutatóba). És hogy mi ez? Én levendulás fiókgombfityegőnek hívom, de lehet, hogy nem túl praktikus megnevezés. :) 
A mintát annakidején Manka blogján találtam. Csodálatos munkái vannak, érdemes ellátogatni hozzá! 
Fityegőnk a Puppets Perlé gyöngyfonal 50-es számra (névre?) hallgató színével van hímezve.

2012. április 2.

Lujza, a világ leglassabb nyula

Történt pedig, hogy erős késztetést éreztem amigurumi játék horgolására, főleg, hogy van is egy célszemély, akinek ez kimondottan jól jöhet: a keresztlányom. 
Mindez tavaly novemberben körvonalazódott bennem és aztán rátaláltam erre a mintára és csöppet sem zavart, hogy nem húsvét, hanem pont karácsony jön. De aztán, mivel időközben "a világ leglassabb(an készülő)" titulust is megkapta, sajnos nem készülhetett el karácsonyra, ezért inkább húsvét felé kacsintgatott - elvégre nyúlról van mégiscsak szó...
Így öltött testet Lujza, aki Sárié lett, pár héttel ezelőtt.


Több komplett öltözéket is kapott, úgyhogy az első 5 percben körülbelül 18-szor öltözött át. A képen az utazó felszerelés látható.
Lujza a Barka Kabala fonalának Ladik és Vándor árnyalataiból készült 1,25-ös horgolótűvel. Ruhája Honleány horgolócérna és Puppets Perlé hímzőcérna felhasználásával készült. A szemei és az orra szintén ezzel a cérnával vannak hímezve. Magassága nagyjából 17-18 cm.

 *  *  *
Kedves Olvasóim, húsvétig már nem találkozunk, így mindannyiótoknak kellemes, szép húsvétot kívánok!

2012. március 27.

tartozós bejegyzés

Volt nekem egy tartozásom, amit most jól lerovok. 
Azt történt ugyanis, hogy egy fantasztikus FB-játék keretében nyertem egy original ráhajtás-kendőt. De nem csak egyszerűen egy kendőt, hanem egy választható kendőt, azaz: Maluka vagy Arroyo és ráadásul egy tetszőleges barkaságból. Mi ez kérem, ha nem a vágyak netovábbja? :)
Arroyo lett a nyerő (rajtam kívül, ugye) és a Mandarin "Virágoskert" színéből. Egy csodálatos tavaszi kendő született Eszter villámgyors kötőtűi ill. kezei nyomán. 
Köszönöm szépen, egyszerűen imádom! 
Egy fotót is készítettem róla, íme.


További információ róla a ráhajtás blogon olvasható. 
Éljen a tavasz! :)

2012. március 22.

napsütés

dal csütörtök délelőtthöz

2012. március 20.

elkésett kokárda

Olyan sok szép kokárdát láttam különféle netes fórumokon, blogokon, hogy idén én is úgy gondoltam, valami kreatívat tűzök a kabátomra. És bizony jó pár napja elmúlt már március 15. és én csak most mutatom... 
A késlekedés okaként azt is felhozhatnám mondjuk, hogy tegnap vettem le a kabátomról ;)


A minta ebből a könyvből származik.
Fonalak: Honleány horgoló- és Puppets hímzőcérna, egyes tűvel.

Debütálás előtti éjszaka egy kicsit kikeményítettem, hogy legyen tartása és bizony a piros megfogta kissé a fehéret. De talán nem annyira feltűnő.

2012. március 14.

sorsoltam

A sorsolóbizottság ma éjszaka (a Skype szíves közreműködésével) akcióba lépett.
Az első blogszülinapi játékom nyertese nem más mint...


... Gumipók - szívből gratulálok! :)

Kedves Olvasóim, nagyon köszönöm, hogy figyelemmel követitek a blogomat és velem játszottatok! Aki most nem nyert, ne búsuljon, lesz még rá alkalom!

2012. március 2.

első blogszülinap

Eltelt az első év.
Jó-jó, ha nagyon szigorú szeretnék lenni, már február másodikán eltelt - az első bejegyzéssel, de mivel az első "kézműves jellegű" viszont csak április másodikán született (tényleg nem direkt), és egyébként szigorú sem vagyok, ezért úgy gondoltam, megfelezve a dolgot, a nagy mulatságot március másodikán tartom.

Tortát nem sütöttem, mivel nemcsak szigorú, de sütőművész sem vagyok (még), ezért inkább egy hasznos-haszontalan apróságra gondoltam Nektek, kedves Olvasóim. Mutatom is.


A képen látható ollóőr és a hozzá tartozó tűpárna gazdát keres.* 
És hogy mit kell ezért tenni? Légy rendszeres olvasóm és hagyj kommentet ennél a bejegyzésnél március 12-én éjfélig. A játék megosztása nem kötelező, de megköszönöm, ha mégis úgy gondolod.

*A félreértések elkerülése végett az olló nem a nyeremény része, hanem csak illusztráció ;)

2012. február 27.

zümmögő

februári napsütés

2012. február 23.

Hogyan készítsünk szennyestartót?

Először is turkáljunk egy vesszőkosarat, amelyen túl nagyok a lyukak ahhoz, hogy bélés nélkül lehessen használni. Aztán örököljünk meg egy halom leselejtezett férfiinget apukánk szekrényéből, illetve anyukánkéból egy szerteszét mállott pamutfüggönyt, csodás pamutcsipke szegéllyel.
Keressünk egy amúgy igen zsúfolt hetet, úgy karácsony előtt és kezdjünk el varrni este 8-kor. Közben hallgassunk Agatha Christie-hangoskönyvet és igyunk közben sok finom teát is. Időnként szitkozódjunk, mert a varrás nem oda esik, ahova mi gondoljuk. 
Végül aztán fejezzük be az egészet hajnali 1/2 5-kor, töltsük meg szennyes ruháinkkal és dőljünk  az ágyra kimerülten hátra elégedetten.

És a végtemék fotóval dokumentálva:

Az alapanyagokból maradt még valamennyi és volna egy problémám is, itt mutatom:


Igen, pontosan: ha valaki felülről néz rá, akkor feltárul előtte szennyes ruháim kusza tengeróceánja. Nem túl esztétikus. Olyan megoldáson töröm a fejem, ami mosható - ugyanis tervezek még hasonló akciókat, igaz, kevésbé kései befejezéssel - és könnyen eltávolítható. Hmmmm...
Kedves Olvasóm, neked esetleg volna ötleted? Köszönöm, ha megosztod velem!

2012. február 12.

a hidegre való tekintettel

Olyan hideg van, hogy bizony félredobva mindenféle úri hóbortot már én is vennék valamit a fejemre. Csakhogy eddig nem volt mit. Még szerencse, hogy a szekrényem mélyén van egy csomó féltve őrizgetett fonal... Íme tehát az én (első) meleg sapkám.


- fonal: Filana Trento (60% alpaka, 40% polyakril); 6,5 -ös horgolótűvel -

Most már nem baj, ha hózik-zik-zik.

2012. február 8.

zene februárhoz

2012. február 6.

játékok időszaka

Ilyen hidegben mi mást is lehetne csinálni, mint játszani? 
Hamarosan jövök egy pár mutatnivalóval, de addig is hírt adok PinkTulipMom játékáról, akinél csodaszép kitűzőket lehet nyerni. A feltételeket és a játék menetét nála találod!

2012. január 27.

JÁTÉK ARSZINÁL!

A nyeremény egy csinos kis neszi és egy hozzá színben harmonizáló füzet.
A játék feltételeit megtalálhatod nála.



2012. január 1.

B.Ú.É.K.!


Minden kedves olvasómnak - csak így, amolyan "igazi" téli táj nélkül - eredményes, boldog új esztendőt kívánok!

2011. december 24.

Minden kedves olvasómnak áldott, békés karácsonyt kívánok!

forrás: internet

2011. december 5.

menta tea mézzel

2011. november 29.

A második...

... és nagyon úgy tűnik nem az utolsó SBS-em készült el a múlt héten. Csak vártam, vártam a megfelelő napsütéses délelőttre, ami aztán csak megérkezett egy héttel ezelőtt és gyorsan le is fotóztam, mert pénteken már a célszemélynél landolt. Ajándékba készült ugyanis. 


Fonal: Regia zoknifonal, 75 % nyírott gyapjú és 25% poliamid
Méretei blokkolás előtt: átfogó: 98 cm, befogók: 76 cm
Blokkolás után: átfogó 120 cm, befogók 93 cm

2011. november 19.

fiókpakoló

zene régi fotókhoz

2011. november 12.

novemberi séta a tóparton

Kedves Olvasóm, először is örömmel tudatom, hogy Mrs Yarnart blogszületésnapi játékán nyertem egy gyönyörű kendőt! Ez az első kötött csipkekendőm, és nagyon boldog vagyok, hogy én voltam a szerencsés! Itt is szeretném kifejezni a hálámat ezért a nagylelkű, csodálatos ajándékért. Köszönöm! Elvittük ma sétálni is, íme a bizonyíték:


Közben pedig elkészült a második horgolt kendőm is, amelyet még az október eleji találkozón kezdtem el.

Fonal: 5 és fél gombóc Gerlepár a Barkától (Henna árnyalat)
A kendő teste ötös, a csipkerész pedig négyes horgolótűvel készült. 
Méretei blokkolás után: a külső körív 190 cm, a belső pedig 110 cm hosszú.

És még egy kis őszi hangulat - csodálatos idő volt, alig tudtam letenni a fényképezőgépet...